ServiceCare

ServiceCare / ServiceCare klub
Létrejötte, leírása működési szabályzata

A ServiceCare szolgáltatást több évtizedes szerviz tapasztalatunk alapján hoztuk létre az ügyfeleink, partnereink, megbízóink jobb kiszolgálása érdekében. Különböző színű és fokozatú kártyákkal más-más szintű kedvezmények, és azon felül extra szolgáltatások érhetőek el és bízunk benne, hogy ezzel új értéket teremtünk a javító-szolgáltatások teljes területén és valóban létrejön egy olyan országos klub mely tagjai nem csak a szakmai fejlődésben inspirálják egymást hanem a javítószolgáltatás – mint tevékenység, foglalkozás, szakma-  fejlődését is segítik eljutva arra a szintre, hogy a jogalkotásba- és  véleményezési valamint érdekvédelmi szinten is komoly beleszólásunk legyen.

Ehhez szükség van a Tisztelt Ügyfeleink, Vásárlóink bizalmára, szervizek bevonására és white label termékként gyártók, importőrök, forgalmazók együttműködésére azaz arra, hogy a piac a szolgáltatást elfogadja.

A magyar piacon történő bevezetés után illetve azzal párhuzamosan külföldön is szeretnénk ezt a szolgáltatást elterjeszteni.

Kártyák és szolgáltatások, kedvezmények egyéni ügyfelek, szerviz szolgáltatást megrendelő magánszemélyek, fogyasztók, vásárlók részére:

 

  1. ServiceCare pontgyűjtő kártya
  • Éves díja: 0 Ft
  • Fizikai kártya igénylésé esetén a kártya díja: 5080 Ft ez tartalmazza a kártya díjat és az egyszeri kiküldési díjat a megadott címre. Sikertelen kézbesítés esetén a kártya személyesen a telephelyünkön vehető át nyitva tartási időben, a sikertelen kézbesítést követő tájékoztató e-mail után.
  • Bruttó 300 Ft -onként jár 1 pont
  • A pontok szolgáltatás- és termék vásárlásra egyaránt felhasználhatóak bruttó 50 Ft-onként írunk jóvá egy pontot de alkalmanként maximum bruttó 3000 Ft írható jóvá. A jóváírás bruttó 16000 Ft vásárlási érték felett kérhető.
  • Egyéb szolgáltatással, kedvezménnyel nem vonható össze
  • Dolgozói kedvezmény, jutalom nincs
  • Ajánlási kezdvezmény illetve jutalom nincs
  • A kártya évente automatikusan meghosszabbodik, bármikor lemondható ebben az esetben a gyűjtött pontok elvesznek.
  • Egy adott vásárlásnál a az összes gyűjtött pont nem vásárolható le, minimum 5 pontnak maradnia kell a kártyán.
  • A kártyához további eseti kedvezmény adható erről külön értesítjük a kártyatulajdonosokat.
  • A kártya mellé lehet egyéb 1 db ServiceCare kártyát vásárolni de egyszerre nem használható másik kártyával.
  • Adatait nem adjuk át 3. személynek (kivétel törvényi kötelezettség esetén) kizárólag a köztünk lévő ügyletek lebonyolítására használjuk

2. ServiceCare basic vagy bronz kártya

  • Éves díja: 4900 Ft
  • Fizikai kártya igénylésé esetén a kártya díja: 5080 Ft ez tartalmazza a kártya díjat és az egyszeri kiküldési díjat a megadott címre. Sikertelen kézbesítés esetén a kártya személyesen a telephelyünkön vehető át nyitva tartási időben, a sikertelen kézbesítést követő tájékoztató e-mail után.
  • Érvényességi idő: 1 év a kártya díjjának beérkezésétől számítva
  • Kedveszmények:
    • Alkatrész vagy egyéb termék vásárlása esetén: 3 %
    • Készülék bevizsgálás esetén a bevizsgálási díjból: 3 %
  • Készülék javítása esetén a munkadíjból: 5 %
  • A kártyához további eseti kedvezmény adható erről külön értesítjük a kártyatulajdonosokat.
  • A kártya mellé lehet 1 db pontgyűjtőkártyát igényelni de egyszerre nem használható másik kártyával.
  • Adatait nem adjuk át 3. személynek (kivétel törvényi kötelezettség esetén) kizárólag a köztünk lévő ügyletek lebonyolítására használjuk

3. ServcieCare ezüst vagy silver kártya

  • Éves díja: 9900 Ft
  • Fizikai kártya igénylésé esetén a kártya díja: 5080 Ft ez tartalmazza a kártya díjat és az egyszeri kiküldési díjat a megadott címre. Sikertelen kézbesítés esetén a kártya személyesen a telephelyünkön vehető át nyitva tartási időben, a sikertelen kézbesítést követő tájékoztató e-mail után.
  • Érvényességi idő: 1 év a kártya díjának beérkezésétől számítva
  • Kedveszmények:
    • Alkatrész vagy egyéb termék vásárlása esetén: 5 %
    • Készülék bevizsgálás esetén: 5 % a bevizsgálási díjból
  • Készülék javítása esetén: 7 % a munkadíjból
  • A kártyához további eseti kedvezmény adható erről külön értesítjük a kártyatulajdonosokat.
  • A kártya mellé lehet 1 db pontgyűjtőkártyát igényelni de egyszerre nem használható másik kártyával.
  • Adatait nem adjuk át 3. személynek (kivétel törvényi kötelezettség esetén) kizárólag a köztünk lévő ügyletek lebonyolítására használjuk

4. ServiceCare arany vagy gold kártya

  • Éves díja: 14900 Ft
  • Fizikai kártya igénylésé esetén a kártya díja: 5080 Ft ez tartalmazza a kártya díjat és az egyszeri kiküldési díjat a megadott címre. Sikertelen kézbesítés esetén a kártya személyesen a telephelyünkön vehető át nyitva tartási időben, a sikertelen kézbesítést követő tájékoztató e-mail után.
  • Érvényességi idő: 1 év a kártya díjának beérkezésétől számítva
  • Kedveszmények:
    • Alkatrész vagy egyéb termék vásárlása esetén: 7 %
    • Készülék bevizsgálás esetén: 7 %
  • Készülék javítása esetén: 12 %
  • A kártyához további eseti kedvezmény adható erről külön értesítjük a kártyatulajdonosokat.
  • A kártya mellé lehet 1 db pontgyűjtőkártyát igényelnii de egyszerre nem használható másik kártyával.

Adatait nem adjuk át 3. személynek (kivétel törvényi kötelezettség esetén) kizárólag a köztünk lévő ügyletek lebonyolítására használjuk

5. ServiceCare Gyémánt kártya

  • Éves díja: 24900 Ft
  • Fizikai kártya igénylésé esetén a kártya díja: 5080 Ft ez tartalmazza a kártya díjat és az egyszeri kiküldési díjat a megadott címre. Sikertelen kézbesítés esetén a kártya személyesen a telephelyünkön vehető át nyitva tartási időben, a sikertelen kézbesítést követő tájékoztató e-mail után.
  • Érvényességi idő: 1 év a kártya díjjának beérkezésétől számítva
  • Kedveszmények:
    • Alkatrész vagy egyéb termék vásárlása esetén: 7 %
    • Készülék bevizsgálás esetén: 7%
  • Készülék javítása esetén: 14 %
  • vip@servicecare e-mail címre küldött e-mailre nyitva tartási időben 1 órán belül reagálunk
  • A készülék bevizsgálásoknál előre vesszük
  • A kártyához további eseti kedvezmény adható erről külön értesítjük a kártyatulajdonosokat.
  • A kártya mellé lehet 1 db pontgyűjtőkártyát igényelni de egyszerre nem használható másik kártyával.
  • Adatait nem adjuk át 3. személynek (kivétel törvényi kötelezettség esetén) kizárólag a köztünk lévő ügyletek lebonyolítására használjuk

6. ServiceCare VVIP Platina kártya

  • Éves díja: 79900 Ft
  • Fizikai kártya igénylésé esetén a kártya díja: 0 Ft ez tartalmazza a kártya díjat és az egyszeri kiküldési díjat a megadott címre. Sikertelen kézbesítés esetén a kártya személyesen a telephelyünkön vehető át nyitva tartási időben, a sikertelen kézbesítést követő tájékoztató e-mail után.
  • Érvényességi idő: 1 év a kártya díjának beérkezésétől számítva
  • Kedveszmények:
    • Alkatrész vagy egyéb termék vásárlása esetén: 8 %
    • Készülék bevizsgálás esetén: 7 % de évente egy bevizsgálás ingyenes a szervizünkbe leadott gépek esetén (2. ingyenes)
  • Készülék javítása esetén: 15 %
  • vip@servicecare e-mail címre küldött e-mailre nyitva tartási időben 1 órán belül reagálunk
  • Egyedi telefonszám használatra jogosult, nyitva tartási időben megadott számról hívva
  • A bevizsgálásoknál, javításoknál elsőbbséget élvez
  • Helyszíni bevizsgálás 2 munkanapon belül
  • A kártyához további eseti kedvezmény adható erről külön értesítjük a kártyatulajdonosokat.
  • A kártya mellé lehet 1 db pontgyűjtőkártyát igényelni de egyszerre nem használható másik kártyával.
  • Adatait nem adjuk át 3. személynek (kivétel törvényi kötelezettség esetén) kizárólag a köztünk lévő ügyletek lebonyolítására használjuk

7. ServiceCare VVIP Exclusive kártya

  • Éves díja: 99000 Ft
  • Fizikai kártya igénylésé esetén a kártya díja: 0 Ft ez tartalmazza a kártya díjat és az egyszeri kiküldési díjat a megadott címre. Sikertelen kézbesítés esetén a kártya személyesen a telephelyünkön vehető át nyitva tartási időben, a sikertelen kézbesítést követő tájékoztató e-mail után.
  • Érvényességi idő: 1 év a kártya díjának beérkezésétől számítva
  • Kedveszmények:
    • Alkatrész vagy egyéb termék vásárlása esetén: 8 %
    • Készülék bevizsgálás esetén: 8 % de évente egy bevizsgálás ingyenes a szervizünkbe leadott gépek esetén (2. ingyenes)
  • Készülék javítása esetén: 18 % A szervizünkbe behozott készülék esetén évente 1 alkalommal a munkadíjat elengedjük. (2. javítás munkadíja ingyenes)
  • vip@servicecare e-mail címre küldött e-mailre nyitva tartási időben 1 órán belül reagálunk
  • Egyedi telefonszám használatra jogosult, nyitva tartási időben megadott számról hívva
  • A bevizsgálásoknál, javításoknál elsőbbséget élvez
  • Helyszíni bevizsgálás 2 munkanapon belül
  • A kártyához további eseti kedvezmény adható erről külön értesítjük a kártyatulajdonosokat.
  • A kártya mellé lehet 1 db pontgyűjtőkártyát igényelni de egyszerre nem használható másik kártyával.
  • Adatait nem adjuk át 3. személynek (kivétel törvényi kötelezettség esetén) kizárólag a köztünk lévő ügyletek lebonyolítására használjuk

Általános szabályok, szerződési és használati feltételek:

  1. A kártya e-mail címhez kötött
  2. A kártya nem ruházható át
  3. Egy éven belül használható
  4. Nem örökölhető
  5. Ajándékba vásárolható
  6. Új évban magasabb szintű kárty vásárlása esetén az új kártya értékéből 10 % kedvezményt adunk, a következő évben 15 % kedvezményt, utána 20 % kedvezményt, majd 25 %-ot és utána folyamatosan a legmagasabb 30 %-ot
  7. A feltételek, kedvezmények csak a felhasználók, tagok további előnyére módosíthatóak
  8. Ügyfélfiók létrejön a regisztrációkor
  9. Érvényesség: a kiállított számla kiegyenlítési napjának 00:00 órájától egy évvel későbbi ugyan azon dátum 24:00 órájáig
  10. Érvényesség lejárta után nyolc napig felfüggesztésre kerül utána megszüntetésre
  11. Új kártya év közben vásárolható, de csak az eredetinél magasabb szintű. Ebben az esetben az eredti kártya díja nem kerül visszatérítésre.
  12. Következő évben bármilyen kártya vásárolható
  13. Új évben azonos kártya vásárlása esetén 5 % kedvezmény jár
  14. Az alap és a pontgyűjtő kártyánál nem jár hosszabbítási kedvezmény
  15. Azonos e-mail címhez csak 1 regisztrált kártya tartozhat
  16. Pontgyűjtő kártya esetén: nettó 1000 Ft-onként jár egy pont 30 pont után egy basic kártya jár az ügyfélnek.
  17. Pontgyűjtő kártya is lejár egy év után, 30 pont alatt egyszeri 3 % kedvezmény vagy egy munkadíjból vagy egy alkatrész árból igénybe vehető 30 pontnál basic kártya 30 pont felett a munkadíjból egyszeri 10 % kedvezmény igénybe vehető
  18. Kártyák lejárata előtt 8, 4, 2 nappal figyelmeztető rendszer e-mail küldünk.
  19. A kártyák azon termékekhez kapcsolt kedvezményekre vonatkoznak melyet a adott szerviz bevizsgál vagy javít.
  20. A szerviz a sikertelen javításért, bevizsgálásért, szolgáltatásért, alkatrész beszerzésért felelősséget nem vállal, de a sikertelenség nem érdeke
  21. A javított termékek köréről az ügyfél tájékoztatást kapott a szerződés kötés előtt.
  22. A kártyák sorszámozottak
  23. A kártya az ügyfélkapuban jelenik meg, egyenlőre csak virtuálisan. A későbbiekban tervezzük a plasztik vagy fém alapú kártya bevezetését.

Szerviz partneri lehetőség:
A ServiceCare programm kiterjesztésére keresünk szervizeket, javító-szolgáltatókat akik részére lehetőséget adunk ügyfélkörük bővítésére, megtartására, szolgáltatásaik fejlesztésére. A csatlakozásnak megállapodás szerinti éves díja van. A részletekért kérjük lépjen velünk kapcsolatba az info@ewskft.hu címen és hamarosan felvesszük Önökkel a kapcsolatot.

White Label partneri lehetőség:
Ezt az együttműködési formát gyárók, forgalmazók, webshopok, kereskedők és természetesen szervizek részére találtuk ki. Az általunk biztosított rendszerrel saját nevüket hozzáadva nyújthatják a szolgáltatást ügyfeleik és partnereik részére.

Az együttműködési lehetőségről érdeklődjön az info@ewskft.hu címen és hamarosan felvesszük önökkel a kapcsolatot.